A művész munkásságát bemutató publikációk:
Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II.
Festő. 1949-53 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolát látogatta. Domanovszky Endre és Hincz Gyula voltak a mesterei. 1953-tól Sárbogárdon, 1971-től Székesfehérvárott dolgozott rajztanárként. 1949 óta szerepeltek alkotásai egyéni (Székesfehérvár, Iszakszentgyörgy, Sárbogárd, Pákozd, Dég, Veszprém, Lajoskomárom, stb.) és kollektív (Fővárosi Képtár, Műcsarnok, stb.) kiállításokon. Az '50-es évektől rendszeresen részt vett a Fejér megyei Tárlatokon, 1964-től az Észak-dunántúli Képzőművészek Kiállításain. Figurális kompozíciókat, arc- és tájképeket festett. Kompozíciói határozott szerkezetűek, a formák erős kontúrúak, de a szerkesztettség szigorúságát feldobja a színek festőisége. Az 1980-as évek közepén készült műveinek színvilága világosabbá válik. Ebben az időben elsősorban tájképeket alkotott, a Vértest és a Velence-tó tájait örökítette meg. Díjak: Fejér megye Tanács díja. Alkotásait őrzi a székesfehérvári István Király Múzeum. (Ladányi József adatközlése nyomán)
Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve
Festő. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte, ahol Hincz Gyula és Domanovszky Endre növendéke volt. Főként táj- és alakos képekkel szerepelt kiállításokon. Stílusa sokban érintkezik a szürrealiizmus problémakörével. (MÉ)
Magyar festők és grafikusok adattára
1953-ban végzett a Képzőművészeti Főiskolán Hincz Gyula és Domanovszky Endre tanítványaként. 1955-től szerepel kiállításokon; önálló tárlata 1968-ban volt a székesfehérvári István Király Múzeumban. Főként tájképeket és alakos képeket fest, stílusa sokban érintkezik a szürrealizmus problémakörével. - Irod.: P.Sz.T.: Művész életrajzok. Bp. 1985.
Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek
1953-ban kapott diplomát Hincz Gyula és Domanovszky Endre növendékeként. Egy ideig művészpedagógus volt Sárbogárdon, jelenleg Székesfehérvárott él. 1955 óta szerepel kiállításokon; egyéni tárlata 1968-ban az István Király Múzeumban volt. Rendszeresen szerepel az észak-dunántúli területi szervezet rendezvényein. - Főként tájképeket és figurális kompozíciókat fest, stílusa sokban érintkezik a szürrealizmus problémakörével.
Kortárs magyar művészeti lexikon I-III.
1949-1953: MKF; tanára Domanovszky Endre és Hincz Gyula volt. 1967: Fejér megyei Tanács díja, Fejér megyei Képzőművészek Tárlata, IKM. 1953-tól Sárbogárdon, 1971-től Szfváron dolgozott rajztanárként. 1949-től szerepeltek alkotásai kiállításokon. Figurális kompozíciókat, portrékat, tájképeket festett. Kompozíciói határozott szerkezetűek, a formák erős kontúrúak, de a szerkesztettség szigorúságát feloldja a színek festőisége. Az 1980-as évek közepén készült alkotásainak színvilága világosabbá válik. Ebben az időben elsősorban tájképeket alkotott, a Vértest és a Velencei-tó tájait örökítette meg.